besze.erika Archivum
KIEMELT
Vénusz Gyula iskolánk kőfaragó mestere volt. Egykori kispap és ötvenhatos forradalmár, családapa, szak-ember. A felsorolást még talán lehetne folytatni… Gyermekei, tisztelői és iskolánk diákjai jelenlétében 2016. október 20-án
Read More
KÖZÖSSÉG
Kollégiumunkban idén ősszel – szokás szerint – két sportprogram is volt, az egyik a kollégiumi kispályás labdarúgó bajnokság, a másik a kollégium két épülete között lejátszott nagypályás labdarúgó
Read More
KIEMELT
Csütörtökön mi is megemlékeztünk az 1956-os forradalom 60. évfordulójáról. Tóth Péter tanár úr vezetésével a 11.C, 11.D, 11.F és 12.F tanulói idézték meg az eseményeket, melyben négy diák
Read More
KÉPZÉS
A 25 éves fennállását ünneplő Gödi Piarista Szakképző Iskola jubileumi rendezvénysorozatának következő állomásaként október 21-én párbeszédet kezdeményezve szakmaira napra hívta a szakképzésben szerepet vállaló egyházi intézményeket, a szakképzés
Read More
KÉPZÉS
Három napon át Újpesten mutatkoztunk be ismét a huszonhatodik alkalommal megrendezett börzén, több, mint negyven másik résztvevő középiskolával együtt. Jó alkalom volt megnézni, milyen képzéseket kínálnak mások a
Read More
KÖZÖSSÉG
Pénteken Zsámbékon jártak az osztályfőnökök, hogy megismerkedjenek az ottani iskolával. A Premontrei Szakgimnázium és Szakközépiskola intézményvezetője, Bottlik Zoltán fogadta kollégáinkat. Beszélgettek fegyelmi helyzetekről, nehézségekről, örömökről. Tanműhelyi látogatás és
Read More
KÉPZÉS
Nemrégiben ott voltunk Katolikus Társadalmi Napok rendezvényen. Ezen a felvételen Klincsok László beszél az iskolánkról. Jellinek Nóra szerkesztő arról kérdezte, miért érdemes Gödre járni, mi az ő életében
Read More
KIEMELT
Múlt pénteken és szombaton Budapesten jártunk a Katolikus Társadalmi Napok vendégeként a Piarista Rend Magyar Tartománya képviseletében. Remek két nap volt, sok találkozással, vidám percekkel. Nyilatkoztunk a PAX
Read More
KÉPZÉS
Hagyományos erdei iskolánkat idén is Szigetmonostoron rendeztük meg, ahol talákozhatott egymással a kilencedik évfolyam és osztályfőnökeik. Egyikük, a 9.D osztály vezetője, Kozelka Henriett így látta az eseményeket: Még
Read More
KÖZÖSSÉG
Alsógödről szeptember 8-én délután indultunk összesen kilencen a Naszályba. Voltak könnyebb részek, de természetesen olyanok is, amelyek kimondottan igénybe vették a lábizmokat. Nagyon nagy emelkedők is voltak, azonban
Read More
KÖZÖSSÉG
Az Ifjúsági Világtalálkozó nyári eseményeit követően ismét közös találkozóra hívják a piarista iskolákba járó fiatalokat Krakkóba. Az eseményre iskolánkból is útnak indulhat egy csapat, Tóth Péter Tanár úr
Read More
KÖZÖSSÉG
Májusban indult útjára az az adománygyűjtési kampány, amelyet a magyar rendtartományon belül Urbán József piarista szerzetes, korábbi tartományfőnök és iskolaigazgató kezdeményezett a Fülöp-szigeteken található Kiblawan piarista iskolájához tartozó
Read More