Futball ősz a kollégiumban, két felvonásban

Kollégiumunkban idén ősszel – szokás szerint – két sportprogram is volt, az egyik a kollégiumi kispályás labdarúgó bajnokság, a másik a kollégium két épülete között lejátszott nagypályás labdarúgó mérkőzés.

oszi_nagypalyas_1_2016

A kispályás bajnokság legnagyobb esélyese idén a 11. évfolyam csapata lett volna, ha nem indult volna a tanárcsapat Seniorok néven. Azonban így alaposan megváltoztak az erőviszonyok, hiszen a tanár csapat olyan sportembereket tudott a sorai között, mint Tóth Péter (aki igazolt labdarúgó), valamint Zsolt bá, aki régebben volt igazolt labdarúgó, továbbá Marci bá, és Bálint bá akik pedig vérbeli grundfocisták, továbbá a csapatban játszott még Tomi a büfés, és a szakérettségisek. Az első mérkőzés után (amelyen 22:1-re nyertek a tanárok a 9. évfolyam ellen)kiderült, hogy jobb, ha igazából a bajnokságon kívül vitézkedik a tanár csapat, hiszen toronymagasan megnyerte volna a kiírást, de ez mégsem járja hiszen maga a sportverseny a diákoknak, a diákokról szól. Egy utolsó adat a Seniorokról, ami mindent elmond: a 11. évfolyam – már bajnok – csapatát csere, és különösebb megerőltetés nélkül, nagyon simán verték, 10:3-ra. Ettől függetlenül a bajnokcsapat jól játszott, egyedül a fair play hiányzott néha.

oszi_nagypalyas_2

Kellemes meglepetés volt a kicsik csapata. A 9. évfolyam ugyanis egyáltalán nem ijedt meg a nagyoktól, hanem bátran játszottak, és kisebb arányú vereséget szenvedtek, mint a 10. évfolyam. A 10. évfolyamban játszott a bajnokság legjobb játékosa: Mautner Marcell aki nagy szívvel, okosan és higgadtan focizott. Lelket öntött csüggedt társaiba, tette ezt méghozzá olyan sikeresen, hogy a 10.-es csapat játszotta a legszorosabb meccset a tanárokkal. A gólkirály 15 rúgott góljával ezúttal Pintér Kornél lett, a legjobb kapus pedig – nem először – Rácz Benjámin, aki a Verőce igazolt sportolója. Összességében nagyon kellemes időnk volt a bajnokság három napja alatt, és jó élmény volt a sportverseny, egyedül a sportszerűség hiányával volt gond pár esetben.

oszi_nagypalyas_4

Október 12-én szerdán került sor a már hagyományosnak mondható Villa-B épület nagypályás mérkőzésre. Az idő kegyes volt hozzánk hiszen nem esett, és nem is volt túl meleg, azonban a korábbi napok esőzései miatt mély volt a talaj. A meccs esélyese egyértelműen a Villa csapata volt, hiszen a kispályás torna bajnokcsapata ott játszott, valamint a szakérettségis 11.-esek között is több focista pl. Horvát Dávid, ebben a csapatban játszott Zsolti bá is. A B épület csapata jóval gyengébb erőkből állt: a nagyon lelkes de még nem igazán összeszokott 9. évfolyam, illetve a sokkal kevésbé lelkes 10. évfolyam csapatából, ezt a brigádot erősítette még Bálint bá is. A B épület csapata – mást nem tehetett – szívósan, és szervezetten védekezett de így is kapott 6 gólt, de ez az eredmény – tekintve az erőviszonyokat – mégsem olyan nagy kudarc, hiszen jóval több gólt is kaphatott volna a kicsik csapata. A gólokat Horvát Dávid (2), Zsolti bá (2) Pintér Kornél (1) és a legszebb találatot jegyző Papp Levente (1) szerezte. A sportszerűség sajnos most is hiánycikk volt, elsősorban a nagyok csapatából érezték úgy néhányan – valamiért – hogy a játkévezetővel kell foglalkozniuk, amit azért sem értek, hiszen az ő szempontjukból nagyon sima, és egyértelmű meccs volt.

oszi_nagypalyas_3_2016

Ősszességében kellemes élmény volt a nagypályás mérkőzés, azonban azt gondolom, hogy sokaknak sokkal nyugodtabban és sportszerűbben kellene pályára lépni, és sportemberhez méltóan uralkodni az érzelmeiken. Nagyon nagy köszönet Répássy Márton tanár úrnak, amiért ismét elvállalta a játkévezetői teendőket, és jó pedagógus módjára nagyon higgadtan kezelte az indulatokat.

(szöveg: Kovács Bálint, fotó: Besze Erika)