Vendégek az ázsiai rendtartományokból
2017.04.11 | KÖZÖSSÉG
Labancz Zsolt tartományfőnök atya vezetésével az ázsiai rendtartományokban képzési idejüket töltő piarista szerzetesek érkeztek iskolánkba, akik Dekiszkyné Fejér Rita igazgató és Meyer Tamás, a Piarista Kft. ügyvezetője kalauzolásával megnézték a Gödi Jelenlét területén folyó munkát.
A napot a rendházban, Valaczka János Pál házfőnökkel kezdték, majd a műhelyek látogatása után az igazgatói iroda „kerek” asztala mellett arra voltak kíváncsiak, hogy hogyan folyik nálunk a piarista nevelés. Kihívásaink, nehézségeink mellett örömeink is szóba kerültek.