Végzősök ballagási beszédei

Idén is két végzős diák búcsúzott iskolatársaitól, a végzősök nevében.

Oláh Andor:

Köszöntök minden kedves diákot és tanárt! Elsősorban szeretnék gratulálni évfolyamtársaimnak, megcsináltuk, itt állunk a tanév –számunkra- utolsó napján. Egy végeláthatatlannak tűnő, hosszú korszak ér most véget.  A mai nappal itt hagyjuk az iskolát és átlépünk a csekkek, adózás, TB fizetés és munkáltatói jogviszonyok szövevényes világába  De mit is jelent az, hogy véget értek az iskolai évek? Mi értelme volt a műhelyekben eltöltött izzasztó óráknak? Ahhoz, hogy ezt megértsük először is azt kell letisztáznunk, hogy mi is a szabadság.

A szabadság az, amikor bármit csinálhatsz, amit szeretnél.  Első kérdés: Mi kell ahhoz, hogy bármit csinálhass? Tulajdonképpen a lehető legtöbb papír – és most nem a pénzre gondolok. Hanem olyan papírra, amilyen pl. a jogosítvány. Szeretnél kocsit vezetni, de nem vezethetsz, mert nincs jogosítványod, tehát csinálsz egyet, megszerzed az ehhez szükséges papírt. Ugyanilyen jogosítvány a diploma is, amit az egyetemen kapsz, ilyen az érettségi  vagy pl. a szakmunkásvizsga, amire itt teszel szert.  Tegyük fel, hogy megszerezted azt a papírt, amivel abban a szakmában dolgozhatsz (szerencsés esetben) amiben tényleg szeretnél. Ez már egy bizonyos fokú szabadságot jelent. (Ennek ellenére minél több jogosítványod van, annál több dolgot csinálhatsz, annál több lehetőséged van az életben. )Megvan a papír: pipa.

Második kérdés: Mi az, amit szeretnél és hogyan érheted azt el?

Célokat kitűzni az életbe nem olyan nehéz, ami az igazi kihívás az a célok megvalósítása. Ha megkérdezünk egy embert, hogy mi kell ahhoz, hogy megvalósítsa a célját mit fog mondani? Mi kell neki? Pénz? Kapcsolatok? Idő? Technológia? Egyszóval : erőforrások. És ha megkapja ezeket az erőforrásokat megvalósítja a célját? Lehetséges. Mi változik meg valaki életében, ha úgy nézünk rá, mint akinek megadtunk minden szükséges erőforrást? Mindent, amire szerinte szüksége van. Nem egy 100 ezres számítógépet adtunk neki, hanem a legjobb számítógépet. Adtunk neki szeretetet, adtunk neki boldogságot. Megvigasztaltuk.  Ezek az emberek nagyon gyakran – biztosan ismertek ilyeneket – akik rendelkeznek ezzel a sok szeretettel, műveltséggel, pénzzel és jó háttérrel, végül az egész életüket elvonókúrákon töltik. KUKA.  Máskor meg olyan emberekkel találkozunk, akik hihetetlen fájdalmakon estek át, lelkileg, szexuálisan, spirituálisan, érzelmileg megalázták őket, és mégis, nem minding, de gyakran, azokká az emberekké válnak, akik a legtöbbel járulnak hozzá a társadalomhoz.

A meghatározó tényező soha nem az erőforrás, tehát ez az egész az érzelmekről szól. És ha sikerül a helyes érzelmekre ráhangolódni, akkor rá tudjuk venni magunkat bármire. Túljutunk rajta. Ha elég kreatív az ember, elég játékos, eléggé jó fej,akkor bárkivel megtudja magát értetni. Ha nincs meg a szükséges pénz, de eléggé kreatívak és elszántak vagyunk, megtaláljuk az utat. Tehát ez az alapvető erőforrás.  Ez egy nagyon fontos dolog! Amikor haladtok az úton, hogy elérjétek a célotokat és falba ütköztök, ne álljatok meg, ne forduljatok vissza lehajtott fejjel káromkodva, hogy nem sikerült ez és ez miatt. Álljatok meg a fal előtt, gondolkozzatok, aztán ássatok alá, kerüljétek meg, bontsátok le vagy ugorjátok át. Ez a siker egyik kulcsa.

Burger Domonkos:

Kedves diáktársaim! Tisztelt Igazgató Asszony, atyák, mesterek, tanárok, Tisztelt szülők, rokonok, egybegyűltek!

Mikor felkértek erre a beszédre az elején nem szerettem volna elvállalni, de a felnőtté válás már nem arról szól, hogy mit szeretnénk, hanem hogy mi a feladatunk. Nem sokan ismertek, hiszen én csak 2 éve járok ide. Úgy gondolom illik, elmondom egy-két dolgot magamról. A Váci Madách Imre gimnáziumban érettségiztem bár nagyon nem éreztem magam érettnek. Sok mindent nem értettem, nem találtam a helyem a nagyvilágban. Egész gimnáziumi évem alatt kerestem a hivatásomat, akartam: katona, tanár, szakács lenni, de valahogy egyik sem volt hozzám illő. Aztán egyik nyáron a szobám falát raklapokból nyert deszkákból kilambériáztam és hoppá már is tudtam: ASZTALOS szeretnék lenni. Nagyon megszerettem, fával dolgozni.

Mikor ide kerültem nagy reménnyel és lelkesedéssel álltam neki az asztalos szakmának, mindent meg akartam tanulni, de rögtön már az elején, ami szerintem a mestereim újabb őszhajszálai jeleztek. Csak most értettem meg mit jelent az, hogy akinek a hobbija a munkája az sohasem dolgozik. Valahogy én is így éreztem, minden egyes percét élveztem a munkának, és még… pénzt is kapok érte. Piarista éveim alatt teljesen megváltozott az iskolába járásról alkotott véleményem. Örömmel jártam be szívesen tanultam, azt éreztem, hogy végre a helyemen vagyok. Persze minden kezdet nehéz, az elején minden veszélyesnek tűnt a gépek a szerszámok… a mesterek aztán mindennapos lett egy két ujj… megvágása, a szálkák alattomos támadása. Érdekes volt, megtapasztalni, hogy mi magunk is alkotunk valamit, egy asztalt, egy konyhabútort, egy széket. Úgy érzem sokat tanultam, mint a szakmáról, mint az életben való problémák megoldásáról. Nem elszaladni, hanem kőkeményen szembe nézni velük, hisz elmenekülni úgy sem tudunk.
Egyik nap megkérdeztem a mesteremet, hogy mi kell ahhoz, hogy jó szakember lehessek? A válasz ez volt: kitartás, alázat és HIT. Nagyon megragadt bennem ez a hármasság úgy gondolom, hogy ezek nélkül nem lehetek igazán jó szakaember, de talán ember sem.
Valóban nagy szüksége van ránk, szakemberekre a világnak, akik szeretik, és élvezettel végzik, a munkájukat, kívánom, hogy találjátok meg azt, amiben a legjobbak vagytok és tartsatok ki mellette.

Örömmel fogok visszanézni ezekre az évekre. Örülök, hogy ennek a Piarista közösségnek tagja lehettem.

Szeretném megragadni az alkalmat és köszönetet mondani minden ballagó diák nevében a mestereink és tanáraink segítségéért és türelméért!

Sok sikert kívánok mindenkinek a szakmunkás vizsgához az érettségihez és sok sikert az élethez!

Köszönöm, hogy meghallgattatok!

(Fotó: Plot András)