Üzemlátogatás a Dunakeszi Járműjavítónál
Horváth Ferenc és Pelyhes Gábor szervezésében a 10.C osztály egy része és az angers-i csoport is Dunakeszin járt, ahol a Járműjavítóban tettek látogatást. A mára 1005-os magyar tulajdonban lévő cég a hagyományos és korszerű technológiák ötvözésével dolgozik.
Tavaly ünnepelték a Járműjavító kilencvenedik születésnapját, ennek alkalmából látványos kiállítás készült, amit diákjaink is megtekinthettek. A makettek, kordokumentumok remekül bemutatják a cég közel száz éves történetét, tevékenységi köreit, megrendelőit.
Jelenleg az építés helyett elsősorban a vonatkocsik javításával foglalkoznak itt, valamint a villamosok alvázait gyártják egy újabb projekt keretében.
Reméljük, hogy a látogatással közös szakmai gondolkodásunk is elkezdődött. A látogatásról még több fotó található az iskolai Facebook-oldalon.
A program az Európai Unió támogatásával, az Erasmus+ program keretein belül valósult meg.
(Fotók: Pelyhes Gábor)