Téli túra a Nagy Hideg-hegyen
2016.02.16 | KÖZÖSSÉG
Iskolánk kollégiuma immár hatodik alkalommal rendzete meg a Téli túrát. Tizenkét diák, és három – péntek estétől pedig négy – tanár vett részt a programon, amely ismét nagyon jól sikerült. Már harmadik alkalommal szálltunk meg a kismarosi közösségi házban, amely gyönyörű helyen, egy hegyi patak mellett fekszik.
Csütörtök délután érkezett meg a társaság nagyobb része, és egy finom vacsora elfogyasztása után közösségi játékokat – társasjáték, kártya – játszottunk. Korán mentünk pihenni ugyanis másnap embert próbáló feladat – 26 km-es túra megtétele hegyek között – várt ránk. Ricsi bácsi ezúttal is profi túravezető volt, egyszer sem tévedtünk el, szép helyeken jártunk és még egy jó számháború is belefért az időnkbe. Az időjárás is kegyes volt hozzánk, ugyanis szinte egész nap sütött nap, és szép idő volt. Amikor végre hazaértünk, csak akkor kezdett el esni az eső.
Az igencsak elfáradt társaság, egy forró zuhany, és ízletes paprikás krumpli elfogyasztása után pedig az egyik leginkább várt eseményre gyülekezett: a karaoke-bulira. Most sem maradt el a Jónás György-Fülöp Tibor ,,énekes-párbaj”, amelyet ezúttal toronymagasan az előbbi versenyző nyert. Gyuri repertoárja Whitney Houston-tól-Kelly Clarckson-ig ( és még azon is túl…) terjedt és nagyon profin, gátlások nélkül énekelte el az említett művésznők legismertebb szerzeményeit. Zsolti bá mellett egyedül, Gyuri kapott ,,ultrasztár” minősítést az egyébként igen ,,szőrösszívű ” karaoke-programtól. Bálint bá pl. két kollégájával az Üllői úti Fák Esküvő című számának megjelenítéséért a ,,borzalmas ” titulust érdemelte ki. Az egész túra kimondottan jól és kulturáltan telt el, mindenki tette a dolgát, és egy hangos tanári szónak sem kellett elhangoznia.
Köszönet mindezért a résztvevő diákoknak, külön köszönet Zsolti bának, és Ricsi bának a két főszervezőnek, köszönet a konyhás fiúknak: Sápi Gézának, Rózsahegyi Dávidnak, Farkas Zoltánnak és szintén külön köszönet Répássy Márton tanár úrnak amiért a péntek estét, és a szombat délelőttöt velünk töltötte, valamint segített minket az utazásban is. Zárásként egy klasszikus mondást idézek: ,,Jövőre Veletek ugyanitt!” Úgy legyen!
Még több fotó az iskolai Facebook-oldalunkon.
Szöveg: Kovács Bálint
Fotó: Horváth Richárd és Répássy Márton