Szakképzési elismerés a Piarista Kft.-nek

Március 3-án átadták a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) 2016. évi szakképzési díjait Budapesten, az MKB Bank székházában. Az idén harmadik alkalommal átadott díjjal a Kamara azoknak a tevékenységét ismeri el, akik Magyarországon a korszerű szakképzésért küzdenek. Az iskolánk gyakorlati oktatását biztosító Gödi Piarista Kft. eredetileg „Innováció” kategóriában nyújtott be pályázatot, amelyet a bíráló bizottság „Motiváció” kategóriába sorolt át. A pályamunka harmincból került be a legjobb öt közé.

„Céges szakmai gyakorlatunk nem redukálódik segédmunkákra, ezért a tanulóink nem csak betanított munkákra lesznek képesek, hanem szakmájuk teljes spektrumát átlátó szakemberek válhatnak belőlük. Ehhez adott még műhelyeink teljes gépesítettsége, a nyersanyagok folyamatos biztosítása.”– mondta el Meyer Tamás, a Gödi Piarista Kft. ügyvezető igazgatója.

szakképzési_díj_1

A cég beindítása többcélú volt. Egyfelől a képzést kívánják költséghatékonnyá tenni oly módon, hogy vállalkozási tevékenység keretében értékesítik tanulóik munkáit. A mesterek, továbbfoglalkoztatott tanulók segítségével minőségi szolgáltatásokat szeretnének nyújtani a lakosság, önkormányzatok felé. A Kft. és a gödi piarista szakképző iskola új képzések (pl. festő) beindítását is tervezik, emellett a felnőttképzés is a jövő tervei közt szerepel.

„Célunk üzleti-vállalkozási környezetben, de mégis védetten, odafigyelve szak-embereket képezni. Együtt szeretnénk nevelni és munkára tanítani sok szeretettel, büntetés helyett jutalmazással. A kiemelkedő tudású, szorgalmú tanulóinkat továbbfoglalkoztatnánk a Kft-ben, ezáltal motiválva őket. Fontos, hogy konkrét célok mentén végezzék szakmai tevékenységüket és perspektívát lássanak az életben. ”- foglalja össze a Kft. elsődleges küldetését Meyer Tamás.

A rendezvényen a díj fővédnöke, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta, olyan szakképzési rendszert kell kialakítani Magyarországon, amely a gazdaság igényeinek megfelelő, a munkavállalóknak pedig elhelyezkedési lehetőséget adó szakoktatást valósít meg.
A tárcavezető szerint 2015 a szakképzés éve volt Magyarországon, a szakképző intézmények tárca általi átvétele mérföldkőnek számított a rendszer átalakításában.

A nemzetgazdasági miniszter beszélt arról is, hogy a kormány erősíti a gazdaság és az oktatás együttműködését, a szakképzési rendszer átalakítása során a duális képzésre hangsúlyt fektetve.

Jelenleg Magyarországon több mint 200 ezer diák tanul a nappali rendszerű szakiskolai oktatásban, a felnőttoktatás keretében pedig mintegy 15 ezren kapcsolódtak be a szakképzésbe 2015 szeptemberétől, 2016-ban további, több mint 5000 hallgató kezdte meg tanulmányait a felnőttoktatás keresztféléves képzésein.
szakképzési_díj_2
DÍJAZOTTAK:

Innováció kategóriában szakképzési díjban részesült a Mobilis Közhasznú Nonprofit Kft. a játékokkal és élményekkel a műszaki-természettudományos pályaorientációért pályázata.
Kooperáció kategóriában szakképzési díjat nyert a győri Professio Fémipari és Szakképzési Klaszter a kézben tartjuk a jövőt pályázatával.
Motiváció kategóriában szakképzési díjat kapott a Hauni Hungaria Gépgyártó Kft. a pályaorientációs nyílt nap a gépipari szakmák és a duális képzés népszerűsítéséért.
Különdíjat kapott a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara önismereti tréning, mint a szakképzésbe irányítás kiemelt eszköze pályázata.
A díjjal a DUIHK ösztönözni kívánja a vállalkozásokat, hogy vállaljanak nagyobb szerepet a magyarországi gyakorlatorientált duális szakképzési rendszerben.

Szöveg és kép: Szathmáry Melinda