Suzuki: kézi összeszereléstől a robot technikáig

Már harmadik hete vannak nálunk francia diákok szakmai gyakorlaton az Erasmus+ program keretében, Pelyhes Gábor szakképzésért felelős kollégánk szervezésében pénteken Esztergomban jártak a Suzuki gyárban.

csoportkep

A csoportot Dekiszkyné Fejér Rita igazgatónő is elkísérte a korábbi szakmai kapcsolatból kiinduló programra. Bár a francia diákok maguk is jól ismerik a nagyobb, multinacionális cégek világát, az autógyártás egyik hazai fellegvárát mindenképpen szerettük volna megmutatni számukra. A 2015-ben közel kétszáz ezer autót gyártó üzem termelési színvonalát össze tudták hasonlítani azokkal a francia üzemekkel a diákok, ahol otthon töltik a szakmai gyakorlatukat.

A főként Vitara, Swift és SX4-et gyártó üzem szinte valamennyi részét meg tudta nézni a csapat, így képet kaptak a gyártásról a kézi munkafolyamatoktól kiindulva a a robot technikával végzett tevékenységekig. A számítógépes technikák alkalmazását élőben láthatták vendégeink, akik közül többen most voltak életükben először ilyen korszerű autógyártással foglalkozó üzemben.

Az üzemlátogatás mellett a pénteki programban helyet kapott a kultúra is: a -12C ellenére a csoport meglátogatta az esztergomi Bazilikát, a magyar római katolikus egyház egyik központját.

Képek: Pelyhes Gábor és Dekiszkyné Fejér Rita