Serényi Tamás örökfogadalma
Október 3-án a budapesti piarista kápolnában tett örökfogadalmat isklánk tanára, mentora, a végzős szakérettségizők osztályfőnöke, Serényi Tamás.
Avatott szemek sok gödi ismerőst láthattak a szertartáson. A 12.F diákjait, akik nemcsak jelenlétükkel, hanem szolgálatukkal is hozzájárultak osztályfőnökük életének fontos pillanatához. Valaczka János Pál SchP általános igazgatóhelyettes a szentmise énekeinek, különösen a Mindenszentek litániájának vezetésével volt jelen a szertartáson. De rajtuk kívül is több ismerős gödi arcot lehetett a padsorokban látni.
Pedro Aguado generális atya köszöntőjét Guba András SchP, a Kalazantínum házfőnöke olvasta fel, ebben különösen is megköszönte Tamás hivatását, eddigi felajánlását, a jövőben hozzáforduló diákok nevében is. Labancz Zsolt SchP tartományfőnök atya homíliájában felidézte Kalazanczi Szent József alakját, kiemelte az ima fontosságát és harmadik csomópontként a közösség erejét.
Isten áldja Tamás életét, munkáját a piarista szerzetesek között!
Az eseményről készült fotókat, melyeket Hajba András készített, az iskolai Facebook-oldalon is meg lehet nézni.