Olykor a vérünket kell adni a hazáért

Radnics Zoltán SchP vezetésével tartottuk kedden kora délután a március 15-i megemlékezésünket a gödi Szent István-templomban. Beszédében többek között azt mondta: „Tudjuk, az egyenlőségért, szabadságért, testvériségért küzdeni kell, és harcolni kell. Olykor a vérünket kell adni és az életünket is. Istenért, hazánkért és egymásért. Petőfi Sándor és a márciusi ifjak ezt meg tudták tenni. Vállalták ezt a forradalmat. (…) A világtörténelem nem a boldogság talaja, hanem szenvedésekkel, könnyekkel és vérrel van teli. A világtörténelem célja a szabadság teljes elérése. – mondja Hegel. És igaza van!  Küzdeni kell a szabadságért, egyenlőségért és testvériségért. Petőfi Sándor és a márciusi ifjak ezt megtették. Ez a mai ünnep arra biztat bennünket, hogy merjük mi is megvívni a magunk forradalmát! Merjünk belevágni az új dolgokba. És ne féljünk! Szent Pál apostol a rómaiakhoz írt levelében azt mondja: Ha Isten velünk, ki ellenünk? Ha hiszünk az Istenben, ha nem hiszünk az Istenben, ő hisz bennünk. Hitet, erőt és bátorságot ad ahhoz, hogy szeressük Istenünket, hazánkat és egymást; merjünk változtatni és változni.”

Marcius_15_1

Zoli atya beszéde után Kemény Gábor és Garamvölgyi Mihály tanár urak is szavaltak, meghallgattuk Babis Mihály és Arany János műveit.

Marcius_15_3