Megérkeztek angers-i vendégeink
Tavaly mi voltunk külföldi szakmai gyakorlaton, most hozzánk érkezett egy csoport az Erasmus + program keretein belül. A francia diákok másfél éve foglalkoznak fémes tanulmányaikkal, vannak közöttük olyanok is, akiknek már második szakmája lesz ez. Szakmai gyakorlataikon tengeralattjárók, olajfúrótornyok, hajók fémes szerkezeteinek megmunkálásával, javításával foglalkoznak. A jövőben többen szeretnének saját vállalkozást, újabb szakmákat tanulni, gyakorlati helyeiken maradni dolgozni is. Gödre három tanárukkal, Aurelivel, Stéphane-nal és Jean-Claude-dal jöttek, akik nemcsak egyszerűen kísérők, hiszen a gödi piarista szakoktatóktól is tanulhatnak szakmai fogásokat.
Észak-nyugat Franciaország városaiból, falvaiból jöttek a fiatalok. A Nantes környéki településekről az angers-i iskolaközpontba járnak elméletet tanulni, gyakorlataikat pedig a Tour de France keretében töltik cégeknél. A nagy francia kerékpáros körversenyről elnevezett program lényege, hogy minden évben másik cégnél kell dolgozniuk, és teljesítményük alapján ajánlanak nekik más-más területeket, új munkahelyeket. Komoly szakmai háttérrel rendelkező szakoktatójuk, az iskola korábbi középvezetője, Stéphane szerint felvételüknél fontos, hogy mennyire motiváltak a szakma elsajátítására. „Nem arra törekszünk, hogy a legjobb tanulókat válasszuk ki, hanem arra, hogy érdekelje őket a szakma, amit adni tudunk nekik. Szeretnénk nekik egyre több felelősséget adni abban, hogy a saját jövőjüket tervezzék. Egy évet kötelezően külföldön, vagy valamelyik távoli francia régióban kell tölteniük. Itt nemcsak a szakmát tanulják meg, látnak műemlékeket, megismerik a helyi szokásokat és gasztronómiai különbségeket. Az a célunk, hogy olyan diákjaink legyenek, akik nem félnek nyitni a másik ember felé és később megállják a helyüket.”
A tizenhat és húsz év közötti fiatalok közül többen most láttak először ilyen sok havat, sőt, van aki még egyáltalán nem találkozott vele. Így érkezésük utáni egyik első tevékenységükként több hóembert is építettek. Azonban szakmailag ez még nem jelentett számukra komolyabb kihívást… A Gödön töltött három hét alatt közös produktum készül, amely egyben iskolánk alapítása huszonöt éves évfordulójának is emléket állít. A tanulók és mesterek Tatár András tervei alapján az iskola főbejáratához készítenek egy kovácsoltvas kaput, melyen a különféle hegesztési, hajlítási megmunkálások mellett a Gödön egyedülálló díszműkovácsolás szakma rejtelmeibe is betekintést nyerhetnek.
Néhány fotó már látható a projektről iskolánk Facebook-oldalán.