Jubileumi diáknap
Jubileumi diáknapot szerveztünk május 25-én. Ennek keretein belül „Ki mit tud?” vetélkedőt rendeztünk a diákok számára. Az ünnep mindig más, mint a hétköznapok, ennek megfelelően a fellépő tanulók is átalakultak, megmutathatták rejtett értékeiket. Volt, aki bűvészmutatvánnyal varázsolta el a közönséget, voltak, akik dalra fakadtak, láthattunk néptáncot, felléptek a szájdobosok. Tanáraink is kivették a részüket, Kozelka Henriett saját dalát Magyar Zsolt gitárkíséretével adta elő, Kemény Gábor és Garamvölgyi Mihály pedig Petőfi „japán” fordításával szórakoztatta a nézőket.
A rendezvény valóban a diákság ünnepe volt, sokan sokféleképpen tettek azért, hogy kilépjünk a hétköznapok szürkeségéből. A színpad díszítése méltó volt a produkciókhoz, a műsorvezetők parádéztak, a zsűri valósággal lubickolt szerepében.
A „ki mit tud?”-ot követően a sporté lett a főszerep, tanulóink fociban versenghettek, erős embereink pedig szkanderban is megmérkőztek. A kilencedikesek heroikus küzdelemben győzték le a nagyokat, elhódítva előlük az aranyérmet.
A különböző programoknak sok-sok nyertese volt, vesztese azonban egy sem. A csillogó tekinteteket, a feltörő gyermeki boldogságot látva mindenki győztesnek tekinthető. A nap végén meglepetésként begördülő jégkrémes autó pedig gondoskodott róla, hogy a résztvevők ne csak átvitt ártelemben emlékezzenek erre a napra jó szájízzel.
Szöveg: Tóth Péter – Turmezei Mónika
Fotó: Koncsor Marcell, Besze Erika