Fordulatos és izgalmas mérkőzés, játékvezetők nélkül

Kollégiumunk már évek óta rendezi meg a B épület (a ,,kicsik”) és a Villa épület (a ,,nagyok”) között a már hagyományosnak mondható Villa-B derbit. Ezúttal is játékvezetők nélkül – a résztvevők sportszerűségében bízva – játszottuk le a mérkőzést. A Villa csapatát Tóth Péter tanár úr, a B épület csapatát Répássy Márton tanár úr, és Bálint bá erősítették. Mivel Mautner Marci, és Szikszai Bence is a kicsikkel együtt küzdött, így jogosan reménykedhettek a nézők egy kiegyenlített összecsapásban. Azonban a Villa erősen kezdett, a B “fiai” pedig mintha az “öltözőben maradtak” volna, hiszen tíz perc után már 2:0-ra vezetett a nagyok csapata.

Az első találatot a tanári kar egyetlen igazolt labdarúgója Tóth Péter, a másodikat pedig kollégiumunk asztalitenisz bajnoka, Pánkis Álmos szerezte. Talán sokan azt hitték, hogy el is dőlt a dolog, de ekkor – már a második félidőben – feltámadt a kicsik csapata és Bálint bá egy egyéni akció végén higgadtan helyezett a jobb alsó sarokba. Sőt! Szikszai Bence a szöglet zászlótól nem messze egy remek ballábas lövést eresztett el, amelyet Bakos Péter kapus csak szemmel követett. Így igen rövid időn belül már 2:2 állt a képzeletbeli kijelzőn. Ezt követte a bomba meglepetés, hiszen a fiatalabbak nemcsak kiegyenlítettek, de Mautner Marcell pazar sarkazós góljával 3:2-re meg is fordították az állást. Azonban a sokat futó Pánkis Álmos és Péter tanár úr vezérletével a Villa nagyon gyorsan ,, berámolt ” három gólt a B csapatának beállítva ezzel a 6:3-as végeredményt, így ismét győzött a Villa. Nagyon jó meccs volt, hála Istennek sérülés nélkül, és bár a fiatalabbak csapatában a két tanár személyében rutinos grundfocisták alkották a védelem tengelyét, de a Villa csapatából Péter bá rutinjával, és gyorsaságával, és gyors indulási sebességével még ők sem bírtak.

dav

Meg kell még említenünk a meccs egyik “legszebb” jelenetét, amikor is több társával ellentétben Nagy István (a nagyok csapatából) nagyon sportszerűen bevallotta, hogy ő buktatta az ellenfél csatárát a büntetőterületen belül. A büntető egyébként kimaradt. A meccset követő büntetőrúgó-bajnokságban az első helyezett az igazolt focista múlttal, és jó rúgótechnikával rendelkező Lakatos Márk, a második Mautner Marcell, a harmadik pedig Bakos Péter lett. Összességében sportszerű, és élvezetes délutánt töltöttek kollégistáink a Göd SE sporttelepén. Besze Erika tanárnőnek, és Tatai János tanár úrnak nagy köszönet a fényképekért, Erika néninek az játékidő méréséért is hálásak vagyunk. Nagy köszönet még Répássy Márton, és Tóth Péter tanár uraknak a résztvételért.

Szöveg: Kovács Bálint

Fotó: Tatai János