Fehér asztal mellett…

… találkoztunk idén is a szülőkkel, hogy megbeszéljünk fontos dolgokat, jobban megismerjük egymás mindennapjait. Idén szülői lelki napot illesztettünk be a találkozó szombatjának délelőttjébe, hogy az adventi készülődés minél teljesebb legyen.

A programhoz komoly anyagi segítséget jelentett, hogy ebben a tanévben az „1 ház, 7 rend, 1 küldetés” elnevezésű, támop 3.1.17-es pályázat keretén belül a Piarista Rend Magyar Tartománya külön támogatást biztosított nekünk.

Kora délután találkoztunk azzal a több, mint száz résztvevővel, aki erre szánta a délutánját. Kollégáink is a fedélzeten voltak, Atya bá, Radnics Zoltán piarista már egészen reggel óta, hiszen a lelki napot ő vezette.

A délutáni program Dekiszkyné Fejér Rita igazgató köszöntőjével kezdődött, majd folytatódott Galsa László, nevelési igazgatóhelyettes prezentációjával a tanév eddigi eseményeiről. A beszámolóban az erdei iskolával kezdve egészen a koblenz-i szakmai gyakorlatig helyet kaptak a legfontosabb gödi piarista történések. Ezt kiegészítette Szabó Zsolt kollégiumvezető, aki a kollégium kiemelkedő programjait mutatta be, köztük a már-már legendás őszi nagypályás bajnokságot.

Dekiszkyné_FR_fehéasztal2

Meyer Tamás ügyvezető Markó Péter gyakorlati oktatásvezetővel a Gödi Piarista KFT. működéséről beszélt, hiszen legtöbb diákunk szakmai gyakorlata ebben a céges keretben történik. Pelyhes Gábor, szakmai igazgatóhelyettes tájékoztatója csatlakozott ehhez, az új komplex vizsgarendszerről, mely már ebben a tanévben életbe lép.

A délután fő részében Répássy Márton és Keller Krisztina, drogprevenciós felelősök, valamint Nerada Mátyás meghívott szakember drogpervenciós rövid előadása következett. Ezt a programot kiegészítette egy műhelymunka is.

Természetesen megtartottuk most is a kötetlen fogadóórákat, melyen a tanév ügyes-bajos dolgai, az eddig elért eredmények, a tanulókra, szülőkre váró programok és feladatok kerültek fókuszba. Idén külön időt és teret szenteltünk a közösségi szolgálatnak, tudva, hogy már két évfolyamunkat is érinti, hogy 50 óra önkéntes munka elvégzése nélkül nem tud érettségizni. Turmezei Mónika koordinátor látta el hasznos tippekkel az érintetteket.

Reméljük, jövőre hasonlóan gazdag és  színes programban találkozhatunk!