Délelőtt a BonumTV-ben

A BonumTV Délelőtt című műsorában Valaczka János Pál SchP gödi házfőnök és Meyer Tamás, a Piarista Kft. ügyvezetője beszélt iskolánk 25 éves jubileumáról.

Jákfalvy Kata műsorvezető kérdésére, hogy mivel ad többet ez az iskola, Valaczka János Pál elmondta: “Kezdetektől fogva fontos ez a mottó, hogy szak-ember képzés, amit célul tűzünk ki. Amellett, hogy a szaképzésben veszünk részt és szakembereket – akik a szakmához értenek, amit tanulnak – amellett embereket is képezünk. Nagyon szépen fogalmazott a Tartományfőnök Atya, amikor a homíliában arról beszélt, hogy ez a szak-ember képzés nem más, mint hogy új ember születik a világra. Azon próbálunk munkálkodni, hogy azok a gyerekek, akik nálunk vannak, azokból új ember szülessék a képzés végére. Aminek egy része a szakma és egy másik része az emberség. Ezzel sokat dolgoznak a kollégáim, akik ott vannak mentorként közöttük, akik kísérik a gyerekeket, életvezetési problémáikban próbálnak segíteni. amik nem a szakképzéshez kapcsolódnak.”

A teljes adás megtekinthető itt.