Bronz az Építész Diákkonferenciáról
Harmadik lett csapatunk a veszprémi re ndezésű 23. Nemzetközi Építész Diákkonferencián. A tanulókat Gerlei Márta készítette fel a versenyre, aki az alábbiakban számolt be a megmérettetésről:
Első alkalommal vettünk részt a 23 éve hagyományosan az építészetet tanuló középiskolás diákok számára megrendezett Nemzetközi Építész Diákkonferencián. Az évenkénti találkozások célja, hogy megismerjük egymás szakmai munkáját, ötleteit és tapasztalatokat cseréljünk.
Három napot töltöttünk Veszprémben, ahol a város és a környék épített értékeivel ismerkedhettünk meg.
A konferencián 25 iskolából vettek részt fiatalok, ebből 7 határon túli intézmény volt. A konferenciához két szakmai pályázat kapcsolódott, mi a ,,Kápolnák a Kárpát-medencében,, megnevezésű pályázaton vettünk részt.
Egy tablót készítettünk több hónapos munka során egy piaristák által építtetett váci kápolnáról, melynek saját fotókat és rajzokat használtunk fel. Egy videót is elhelyeztünk rajta, amiben Gergő és Laci elmeséli nektek a spinyéri naplementében a kápolna történetét és műszaki megoldásait.
Erre a pályázatra 35 pályamű érkezett, mi a harmadik helyezést értük el a tablónkkal. Előttünk egy szabadkai és a házigazda veszprémi iskola végzett. Első alkalommal voltunk és nagyon elégedettek vagyunk mind a munkánkkal, mind az eredményünkkel és igazi buli volt számunkra. Jövőre Miskolcon rendezik meg, már készülődünk…