A kommunizmus áldozataira emlékeztünk

Február 25., a kommunizmus áldozatainak emléknapja. Mi is gyertyát gyújtottunk és Dekiszkyné Fejér Rita többek között Olafsson Placid atya gondolatait idézte:
“A túlélésnek négy szabályát állítottuk föl a tíz esztendő alatt, azt minden fogolytársunktól meg lehet kérdezni, mert ez a négy szabály tartott minket életben. A poklot túl akartuk élni. Nem voltam hős, nem voltam vértanú, egy egyszerű emberke voltam. Túl akartam élni, túl kellett élni azt a poklot, és ennek a négy szabályát hadd szabadjon elmondanom, mert ez azért a mostani életünkre is biztos, hogy áll. Első szabály: A szenvedést nem szabad dramatizálni. (…) A második szabály: Keresni kell az élet apró örömeit. (…) A harmadik szabály: Ha nem értek egyet azzal, hogy én hangya vagyok velük szemben, akkor nekem ebben a szituációban kell megmutatnom, hogy igenis többet érek, igenis értékesebb vagyok, igenis nemesebb vagyok, igenis emberibb vagyok, különb vagyok, mint az a géppisztolyos (…) A negyedik szabály így szólt: Akinek van hová kapaszkodnia, annak könnyebb elviselnie a szenvedést.”

ferb25