A fiataloknak érdemes egy szakmát megszeretni – Jelenits István interjúja
Idén 25 éves iskolánk alapító tagja, Jelenits István nyilatkozott a Nők Lapja című lapban Árvai Magdolnának. Többek között arról is beszélt, hogy nem mindig könnyű fiatalnak lenni, hogy érdemes eldönteni, mivel foglalkozzunk, és nem negyven évesen gondolkodni rajta.
“…ami úgy vélem, nem jó ma, az a fiatalok érdeklődésének szétszóródása. Minden ott van előttük, elérhető, mégis tétován, tehetetlenül állnak. Azt szoktam mondani, az élet egy nagy fogadás. Az ember belép, terített, minden földi jótól roskadozó asztal várja, áll, néz, aztán pakolgatni kezdi a tányérját. Túlpakolja. Sétál tovább, mást, jobbat, szebbet, ínycsiklandóbbat lát. És bánkódik: ebből miért nem vettem? A fiataloknak számot kell vetniük azzal, ezen a fogadáson nem lehet mindenből enni, mindent kipróbálni. Ahhoz kevés egy élet. Valamit bátran, jó kedvvel ki kell választanunk, s a többiről bátran le kell mondanunk, akkor lesz igazán közünk az egészhez.”
A teljes interjú elolvasható a Nők Lapja 2017/5. számában, részlete pedig itt.
Fotó: Jágity Fanni / Nők Lapja