Kemény Gábor az év pedagógusa
A Magyar Kultúra Napja alkalmából díjazták iskolánk pedagógusait is Gödön. A tantestület szavazati alapján 3. helyezett: Ballagó Kornél, 2. helyezett: Tóth Péter lett, míg az 1. helyezett: Kemény Gábor tanár úr, aki ezzel megkapta „Az év pedagógusa” elismerést is. A méltatásokat idézzük:
- Legtöbb szavazatot elért Kolléga:
Kemény Gábor Tanár Úr 2006. szeptember 1-jétől tagja a gödi Piarista Szakközépiskola és Szakgimnázium nevelőtestületének. Valamikor Ő maga is piarista diákként végezte tanulmányait. A gödi iskola közösségformáló személyisége: a „Kvaterka” dolgozói közösség házigazdája. Az „utolsó polihisztor”-ok egyike: gépészmérnöki végzettségénél fogva szakmai tárgyak tanítója, de humán műveltsége, világlátása révén a diákok és dolgozók közösségének is nevelője, és Göd városi rendezvényeinek kiemelkedő szereplője. Isten éltesse sokáig Mindannyiunk örömére!
- Tóth Péter Tanár Úr 2014. augusztusától, a Pázmány Egyetem elvégzését követően állt be a piarista iskolai nevelőtestületbe. Történelem és magyartanár. Frissen szerzett tudása, módszertani gazdagsága, kreativitása, a tanulók érdekeit és érdeklődését szem előtt tartó hozzáállása áldás a gödi Piar életében. Aktív focistaként, nagy lelkesedéssel újjászervezte az iskolai foci csapatot, edzői képességeit a tavalyi év elért sikerei is bizonyítják. Az idei tanévtől a DÖK-koordinátora: szívből kívánjuk, hogy pozitív közösségformáló tevékenysége sose hagyjon alább!
- Ballagó Kornél Tanár Úr a gödi piarista szakképzés megindításának kezdeteitől alakítója közösségünknek. Németnyelv tanár, területén kiemelkedő szakmai-és módszertani tudással rendelkezik. Folyamatosan végzett áldozatos, mentor-szemléletű tanári és osztályfőnöki munkájával diákok generációit indította el az úton, és kíséri figyelemmel volt tanítványainak életét a felnőtt életben is. Sokat tett az iskola külföldi, szakmai kapcsolatainak kiépítéséért és működtetéséért. Kiemelkedő a szerepe, a szülők közösségének megszólításában, a velük való együttműködésben. Köszönet a Gödön végzett munkáért!