Fonyódligeten táboroztunk
Ez a csütörtök is ugyanolyan álmos hétköznapnak indult, mint az összes többi. Azonban nyolc diákunk és Horváth Richárd tanár úr számára ez a nap más volt: bepakoltunk a mikrobuszba és indultunk a Balatonra Erzsébet-táborozni. Fonyódligetre megérkezve elfoglaltuk a szállásunkat, elfogyasztottuk az ebédet és már indultunk is tovább egy kis délutáni vitorlázásra Balatonmáriafürdőre.
Kapitányunk Gáthy Gergely budapesti piarista öregdiák vezetésével áthajóztunk az északi partra Balatongyörökig, majd vissza Balatonmáriafürdőre. Kissé aggasztó volt a Badacsony felett tomboló vihar, azonban az előrejelzésnek megfelelően megúsztuk száraz bőrrel, amit aztán a kikötőbe visszaérve egy nagy strandolással kompenzáltunk.
Este az elszántabbak küszködve a szúnyogokkal horgászni indultak, a csapat másik fele pedig filmnézéssel töltötte az idejét.
A pénteki nap a Badacsony megmászásával telt; jártunk a Páholy sziklakilátónál, felmentünk a 437 méteres csúcson épült Kisfaludy-kilátóba, megjártuk a bujdosók lépcsőjét, láttunk bazaltorgonákat, bazalttornyokat, Rózsakövet, kőtengert és még sok érdekességet a badacsonyi tanúhegyen.
És vacsora után természetesen vízicsatáztunk is egy nagyot a Balatonban. Este pedig a táborzáró diszkóban szórakozhattunk. Felejthetetlen három napon vagyunk túl, amiért köszönet jár az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítványnak!