Erdei iskolában a kilencedikesek

Még meg sem érkeztünk, de már el is indultunk, mi több átkeltünk – hajóval a szigetre.

Aztán sétáltunk, csomagokkal, hosszan.

Megérkeztünk és körbe álltunk, majd ismerkedtünk.

Sportoltunk és nyertünk is.

Este hazai gulyást vacsoráztunk.

Jóllakottan „bemutattunk” – menetlevelet, szakmát és csatakiáltást.

Utána lefeküdtünk. Ki itt, ki ott.

erdei_iskola_2

Másnap reggel tornával frissítettünk, aztán megkezdődött a nagy körforgás.

Volt ott íj, kalapács, gyurma, ketlebel, zászló, festék és csodaszarvas.

eredi_iskola_3

Végül sorba álltunk virsliért, s tele gyomorral indultunk el, hogy ebből az irányból is átkelhessünk a kék folyón.

 

Délutánra meg is érkeztünk- mindenki épségben.

Fotók itt.

(Szöveg: Galsa László, fotók: Keller Kriszta és Turmezei Mónika)