Így zajlott Kraftoljunk! nyári táborunk

Földön, vízen, de főleg iskolánk tanműhelyeiben zajlott Kraftoljunk! vagyis fától a vaskarikáig táborunk. A június 27. és augusztus 1. között megvalósult, 5 napos programot az általános iskolák 6., 7. osztályos tanulóinak hirdettük. A  tábor elsődleges célja az volt, hogy a fiatalok, – a programban szereplő önismereti foglalkozások mellett – megismerkedjenek a gödi Piarista Szakképző Iskola és Kollégiumban elérhető szakmákkal. A részt vevő hét diák saját projektet is készített, amelyet a tábor végén magával is vihetett. A tanműhelyi foglalkozások mellett, kihasználva az iskola környezeti adottságait, sétát tettek a Huzella Kertben és persze kenuba ülve vízre is szálltak.

Köszönjük, hogy velünk táboroztatok!

A program Magyarország Kormánya támogatásával valósult meg.