KIEMELT Archivum

Gubancok a 11.F-ben

Nálunk járt a Nyitott Kör Színházi Nevelési Társulat, és elhozták a 11.F-nek egy fontos előadásukat. A szakérettségis diákok szerdán színházban voltak, és ehhez ki sem kellett lépniük az
Read More

Vendégek Franciaországból

Az egyik legnagyobb francia képzési központból érkeztek vendégeink, hogy a tapasztalatainkról érdeklődjenek, mind az elméleti, mind a gyakorlati képzéssel kapcsolatban.   Az észak-nyugat franciaországi Angers-ban található szakképzési centrum
Read More

Tartományfőnöki vizitáció

Négy-öt évenként minden iskolába ellátogat a Piarista Rend Magyar Tartományának generálisa. Labancz Zsolt tartományfőnök a szünet előtti utolsó hetet választotta vizitációja  idejéül, ekkor érkezett Gödre. Programjában szerepeltek óralátogatások,
Read More

Vénusz Gyula emlékezete

Vénusz Gyula iskolánk kőfaragó mestere volt. Egykori kispap és ötvenhatos forradalmár, családapa, szak-ember. A felsorolást még talán lehetne folytatni… Gyermekei, tisztelői és iskolánk diákjai jelenlétében 2016. október 20-án
Read More